Mindenki ünnepe

Kérdezzünk meg száz magyart itt vagy a világ bármely részén, hogy melyik a magyarság legnagyobb nemze­ti ünnepe! Legalább kilencvenkilenc gondolkodás nélkül fogja rávágni: március 15-e. Szép dolog ez! Az ünnep tehát minden magyaré, minden rendszer, a legkülönbözőbb politikai irányzatok, mozgalmak és pártok, a legkülönbözőbb gondolkodású emberek vallják magukénak. Persze, azt is kijelenti mindegyik: március 15-e szellemének ő, csakis ő az egyetlen igazi örököse. Jól példázzák ezt a dualizmus korától 1990-ig terjedő időszakból válogatott szemelvényeink:

A szabadságharc leverése után betiltották ezt az ünnepet. Amikor 1860. március 15-én a fiatalok az utcára vonultak, hogy megkoszorúzzák a vértanúk sírját, a katonaság közéjük lőtt, többen megsebesültek, egyikük belehalt sérülésébe. További hét évig az ifjúság szabadban tartott összejöveteleken emlékezett Petőfi napjára.

A kiegyezés után már nem volt tilos a megemlékezés, de illojálisnak tartatott, sértette az uralkodó ház érzékenységét.
Így érkezett el 1848 ötvenedik évfordulója. Szó nélkül elmenni mellette képtelenség volt, de manipulálni annál inkább lehetett. A hivatalos Magyarország ünnepelt:
„... Az lesz a nagy nap, amikor március 15-én és mindazokon a napokon, amelyeken a nemzet ünnepel, az ünneplők élén a magyar király tartja a háromszínű zászlót. A nemzeti érzület legfőbb szimbóluma a korona, első bajnoka, aki a koronát viseli. A költő nemhiába mondta: a legelső magyar ember a király... És amitől minden magyar ember szeme könnybe lábad, amiért éjben megremeg minden magyar emberben a lélek: attól ne ragyogjon tündöklőbb tűzben, ne égjen túlvilágibb fénnyel Szent István koronáján a drágakő?" (BUDAPESTI HÍRLAP, 1898. MÁRCIUS 15.)

MÁRCIUS ÖRÖK

Lehetetlen szó nélkül hagyni (éppen az ünnep iránti tiszteletből), hogy a költő - a forradalom és szabadságharc költőjének - gondolata a fenti cikkírótól idézett(?) verselő személy véleményének a tökéletes ellentéte volt:

Lamberg szívében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép !
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat —
Akasszátok föl a királyokat !

PETŐFI SÁNDOR:
AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT !