Háttérben a budai Batthyány tér látképe szemből, a pesti Duna-partról. (Thaler Tamás fotója)

Nyári fényképek az m-i templomról

Dátum: 2009. május 13., szerda, 12:51:43

Feladó: vil.la

Címzett: K. G.

Tárgy: Nyári fényképek az m-i templomról

Kedves G.,
képeslapokat szeretnék gyártatni (árusítás céljára) az m-i templomról. Nagyon sokan keresik a templom külső megjelenését mutató képeslapokat, ilyenek azonban nincsenek. Elhatároztam, hogy készíttetek ilyeneket.
Kaptam tőled szép profilképet, illetve a homlokzatról téli (havas) képet. A nyáron készült képnek azonban kellemesebb a hangulata, mint a havasnak. Kérlek, hogy - amennyiben tudsz rá időt szakítani - készíts a templomról szemből, illetve félprofilból (melyen döntően a bejárat és az előtte való térség látszik) néhány felvételt.
Sejtem, hogy a falombok miatt nehéz olyan képet készíteni, amin a templom teljes magassága (a toronnyal együtt) látható. Ha ilyen elkészítése kizárt, akkor inkább a torony maradjon le. A jobboldali (alacsony) toldalékra oldalról nem, csak szemből van, esetleg, szükség. A félprofilú képeket többféle látószögből és távolságból is fényképezd le, légyszíves.
Elnézést, ha olyanokat magyaráztam, amiket Te nálam sokkal jobban tudsz.
Fáradozásodat hálásan köszönöm: M. Viviana




Dátum: 2009. május 14., csütörtök, 11:29:47

Feladó: K. G.

Címzett: vil.la

Tárgy: Re: Nyári fényképek az m-i templomról

Viviana!
Nem tüntem el végleg, de elég szerencsétlenül alakultak a dolgaim az elmúlt fél évben. Többek között ellopták a teljes túrafelszerelésemet az összes iratommal együtt, feltörték a kocsimat, stb. Majd elmesélem.
A fotófelszerelésemből a gépem szerencsére megvan. Úgyhogy vállalom a küldetést. Amint vége a félévvégi bokros teendőimnek, be is váltom. Még kb. két hét...
Üdv, G.




Dátum: 2009. május 25., hétfő, 00:21:05

Feladó: vil.la

Címzett: K. G.

Tárgy: Nem sürgetés!

Kedves G.,
csak azért írok, hogy azt kérjem: ha lehetséges, szombaton vagy vasárnap jőjj fényképezni, mert úgy meg tudnánk beszélni, amire szükség van, illetve rögtön meg tudnám nézni a képeket, hogy milyenek?
Szeptemberre nagyon jó lenne, ha elkészülhetnének a képeslapok, de hát fényképek nélkül lehetetlen. (Ezt csak tájékoztatásul írom, semmi egyéb okból!)
Üdv: Vivi




Dátum: 2009. május 27., szerda, 13:57:10

Feladó: K. G.

Címzett: vil.la

Tárgy: Re:

Viviana!
Remélem még ez az üzenet kézbesül.
Szombaton délelőtt megyek M-re. Ott leszel?
Mobilom: 30 5.. .... . Tiéd?
G.




Dátum: 2009. május 27., szerda, 14:45:41

Feladó: vil.la

Címzett: K. G.

Tárgy: 06/20-943-....

Kedves G.,
igen, mai leveledet még el tudtam olvasni (még nem indultam el az ügyfélszolgálatra).
Örülök, hogy szombaton jössz M-re. Ott leszek kb. 10 órától.
A meteorológiai előrejelzés kevéssé bíztató - elválik, hogy az időjárás mennyire befolyásolja a fényképezés sikerét (Te ezt már - a tapasztalataidból - biztosan tudod).
Köszönettel: Vivi




Dátum: 2009. május 27., szerda, 15:23:25

Feladó: K. G.

Címzett: vil.la

Tárgy: Re: 06/20-943-....

Akkor megpróbálok odaérni tízre, vagy kicsit előbb. Hátha szerencsénk lesz az időjárással és szemből jó lesz a megvilágítás. Lehet, hogy késő délután is érdemes próbálkozni. Meglátjuk. Előbb-utóbb sikerülni fog.



Dátum: 2009. június 3., szerda, 20:19:43

Feladó: K. G.

Címzett: vil.la

Tárgy: Re: 06/20-943-....

Melléklet: DSCN0012.JPG
DSCN0163.JPG
DSCN0173.JPG
Összes tömörítve

Viviana!
Nem teljesen reménytelen a dolog. Próbálkozni fogok újra, ha jobb idő lesz.
Csináltam néhány jobbat is. De sajna bőrig áztam. Ezért nem mentem vissza.
G.





Dátum: 2009. június 4., csütörtök, 12:53:39

Feladó: vil.la

Címzett: K. G.

Tárgy: Küldj több képet a templomról az eddigiek közül!

Melléklet: IMG_1842.JPG
IMG_1844.JPG
Összes tömörítve

Kedves G.,
köszönöm szépen a tegnap küldött három képet. A pillangós eszményien szép - ez a színvonal jut­ta­tott Téged eszem­be, amikor fotóst ke­res­tem a templom­ról ké­szí­ten­dő ké­pes­lap fényképei számára. (Nyil­ván­va­ló, hogy nem ugyanaz le­fény­ké­pez­ni egy kicsike lep­két, mint egy ha­tal­mas temp­lomot!)
A fényképezőgép menüjéről az internet talán tud tájékoztatni: a márkanevet (típust) a keresőbe írva, információkhoz lehet jutni a a gép beállításairól.
A sok-sok felvétel közül miért csak egyetlenegyet küldtél a templomról??
Ha újabb felvételeket készítesz, légyszíves, lehetőleg olyanokat készíts, amelyeken a templom előtti terület (az utca) üres. Küldök 2 képet a fiaméi közül az elképzelésem szemléltetéséül. (Ezek a felvételek 1200X1600-as felbontásúak.)

Az IMG_1842.JPG-hez hasonló icipicit tá­vo­labb­ról lenne jó (akkor több férne rá a temp­lomból).
Az IMG_1844.JPG-hez hasonló meg úgy lenne jó, ha a torony is rajta lenne és emberalak nem lenne látható.

Köszönöm a segítségedet: Vivi





Dátum: 2009. június 5., péntek, 21:18:30

Feladó: K. G.

Címzett: vil.la

Tárgy: Re: Küldj több képet a templomról az eddigiek közül!

Melléklet: DSCN0100.JPG
DSCN0119.JPG
CSCN0001.JPG
BSCN0011.JPG
CSCN0079.JPG
Összes tömörítve

Viviana!
Igazából azért csak ezt küldtem a templomról, mert nem vagyok egyikkel sem elégedett. De talán ez a nyerő pozíció. Már csak jó idő kell hozzá. Remélem nem túl sürgős a kép.
A kezelési útmutató letöltése nekem is járt az eszemben, csak győzött a lustaságom.
Kosborokat (orchideákat) még nem találtam. Így csak pár tavalyit küldök.
G.
Remélem még működik a postaládád?



0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése